I.fejezet

I.fejezet - Bárcsak megtörtént volna...

,,Aki látta a halált magára vigyorogni, közvetlen közelből, csak az ismerheti az életet.''

Szántó György

Zene: Imagine Dragons - Demons

Lábammal tövig nyomtam a gázt az alattam lévő őrjöngő állat pedig megindult.Hozzá voltam szokva a gyorsasághoz így szélesen mosolyogva élveztem ahogy picit belesüppedek az ülésbe.Testemet elárasztotta az adrenalin a vérnyomásom pedig az egekbe szökött.Nem volt egy túl jó autó amit vezettem sőt az ellenfelemé elég nagy előnyt adott neki és előbb is indult el mint én.Egy ideig még elöl volt majd beértem.Oldalra fordul eresztettem meg egy mosolyt a srác felé majd belém csapott a felismerés.Lyn barátja ült az ellenfélnek nevezett kocsiban.Gondolataim másfele szálltak és elfelejtettem, hogy az alattam lévő jármű bármikor megbolondulhat.Mikor végre visszatértem és előre pillantottam már csak a nagy beton kerítést láttam magam előtt.Nagyon jól tudtam, hogy bármit teszek ezen a helyzeten javítani nem tudok.Max sebességgel haladtam a beton tömb felé majd tiszta erőből csapódtunk neki.Az autó orra felgyűrődött viszont a feneke haladt tovább így egy pillanat alatt már a kerítés másik végén voltam és vágódtam összevissza míg a kocsi pörögve forgott.A másik oldalon egyszer csak kifogyva a lendületből álltunk meg a pörgésben.Mivel az ellenfelemet lehagytam így ők csak mögöttünk jöttek.Mikor lassan oldalra pillantottam miközben fejjel lefelé lógott minden belül már csak pár méterre voltak.Láttam, hogy próbál fékezni de ilyen rövid távon olyan nagy sebességből ez lehetetlenség.Elrántani nem fogja a kocsit, mert az egysávos úton az öngyilkosság lenne.Lehunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt.Vártam, hogy a két kocsi összetalálkozzon és az újabb becsapódásra tovább csússzunk a a betonon.Ha jól számoltam 3 légvétel után éreztem az első mozdulást majd utána érkezett meg a becsapódás ereje.A mellettem lévő üveg több száz darabra tört és rám hullott az ablakon pedig bejött a törött vas a kocsi elejéről.Jó pár métert csúszhattunk.Mikor végre megálltunk hallottam ahogy egy egész seregnyi ember rohan felénk.Éreztem ahogy arcomon végig kúszik egy vér csík majd a homlokomról lecsöppenve egy kisebb tócsába érkezik meg.Agyam lassan kizárta az összes emberi hangot.Nem hallottam egy sikítást se de még a kiabáló beszédet se csak egyetlen egy zokogó hangot.Könnyű volt felismerni...a legjobb barátnőm volt az.Nem láttam, hogy mi van a másik kocsiban ülő fiúval de sejtettem arra, hogy Merilyn hogyan reagált.Megöltem valakit aki ezt nem érdemelte meg.Szememet lehunytam és arcomat a vércsík mellett egy könnycsepp és végig szántotta majd belecsöppenve a vértócsába összekeveredett azzal.Ugyan csak pislogásnak szántam, hogy lehunytam a szemem de nem bírtam újra kinyitni.Lassan elhalkult a zokogás hangja is és a fájdalmaim is csillapodni kezdtek.Lassan fokozatosan halkulva eltűnt minden zaj és az összes fájdalmam is.

Nem számítottam arra, hogy egyszer még magamhoz fogok térni de ez is megtörtént...ha ezt tudtam volna bakancslistát írtam volna és ezt is kipipálhatnám.Lassan nyitottam ki a szemem majd össze is csuktam a nagy fényre.Mikor aztán a hunyorgásban megszokta a szemem a sok fényt lassan újra kinyitottam.Minden olyan túl fehér volt akárcsak a szobámban.Mivel csak a plafont és az oldalsó falakat láttam meg úgy éreztem, hogy csak egy álom volt és már keltem volna ki az ágyból mikor megéreztem a fájdalmat a karomban és a fejemben...az oldalamról nem is beszélve.Egy szisszenés kicsúszott a számon majd lassan az épp kezemmel feltoltam magam és jobban körbe néztem.Most már biztos voltam abban, hogy kórházban vagyok.Az ággyal szembe volt pár ugyancsak fehér szék és a mellettem lévő műszerek is azok voltak.Néhány ember mikor felkel a kórházban azt hiszi, hogy a mennyországban van hisz elvileg ott is minden ilyen fehér mint itt...mondhatom jól becsapják a betegeket.Pont mikor az ajtóra vezettem a tekintetem akkor nyílt ki.Először egy nővér majd az anyám lépett be.Egész csend volt addig míg a nővér ellenőrizte a gépek által mutatott információkat viszont mikor kilépett jött a pokol.

-Te meg mit képzelsz magadról?Többször is megbeszéltük, hogy többet nem mész azoknak a vadállatoknak a közelébe!-ordította el magát én pedig lehunytam a szemem és megálltam, hogy arcon köpjem a SAJÁT ANYÁMAT.Igen...igaz, hogy megbeszéltük de ő is nagyon tudja én nem olyan vagyok, hogy az ilyeneket betartom és azt is jól tudja, hogy nekem ott van az életem.Inkább csöndbe maradtam mint, hogy megszólaljak és valami rosszat mondjak.

-Válaszolj!-lépett mellém és megfogta a hajamat majd rántott rajta egyet.Halkan felszisszentem és dühtől lángoló szemekkel néztem rá.-Rendben...majd később megbeszéljük!Viszont tudd nem segítek semmit a bíróságon!Megöltél egy fiatal fiút és bűnhődni fogsz érte!-rántott egy utolsót a hajamon majd gyors léptekkel hagyta el a szobát belőlem pedig kitört a zokogás.Jó pár éve nem sírtam már és ez most engem is meglepett, hogy ennyi miatt itt zokogok.Nem tudtam eldönteni, hogy ez mi miatt is van?Amiatt, hogy tényleg megöltem a legjobb barátnőm pasiját vagy, mert lehetséges, hogy börtönbe kerülök.Úgy döntöttem betudom a balesetnek az egészet és nem adok ész éppel felfogható magyarázatot mint ahogy a normális emberek szokták.Sose voltam olyan mint a többiek...mindig is kívül álló voltam.Egy pillanat alatt döntöttem és rántottam le a kezemről minden kötelet.Fellöktem magam ülésbe és a fájdalommal nem törődve csúsztam ki a magasított ágyból.Mikor a lábam földet ért megrogytam és erőtlenül estem a földre.Csak pár másodperc kellett volna még, hogy újra lábra álljak és megszökjek ebből a börtönből mikor az orvos berontott és azonnal felkapott a földről majd az ágyra tett.Reagálni se tudtam és kaptam az épp karomba egy nyugtatót (vagyis szerintem azt mivel ilyen helyzetben azt szokták beadni) mire a begipszelt kezemmel behúztam a dokinak.Az orrát fogva esett a földre és úgy tűnt teljesen KO-s lett így újra lecsúsztam az ágyról és most vigyáztam nehogy megint megroggyak és a földön végezzem.Kiléptem az ajtón és a mosdó felé siettem.Mikor beértem becsuktam az ajtót majd öklömmel az egyik tükörbe vertem dühömben.Ahogy a tükör kis és nagy darabokra tört felötlött bennem egy ötlet.-Ha elsőre nem sikerült másodikra biztos megy...-mormoltam halkan elgondolkozva és felkaptam az egyik éles nagyobb darabot majd lecsúsztam a falnak támaszkodva a földre.-Csak csináld és ne gondolj semmire!-suttogtam és a csuklómhoz nyomtam a tükör darabot...