Prológus

'

Prológus - Autóversenyzés

''Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.,, Mario Andretti
Hope szemszöge:
Zene: Evanescence - Bring me to life

A madarak csicsergésére keltem ami mint mindig most is idegesített.A párnámat hozzá vágtam az ablakhoz és abban a pillanatban abba maradt a fülsiketítő csicsergős.A csendes levegőbe engedtem egy sóhajt majd hunyorogva nyitogatni kezdtem szemeimet.Először szorosan összezártam őket a sok fényre majd végül teljesen kinyitottam.Körbe kémleltem a körülöttem lévő környezetet, hogy ellenőrizzem ugyan ott keltem e fel ahol lefeküdtem.Mikor megbizonyosodtam benne fellöktem magam ülésbe.Kezemmel hátra túrtam a hajam, hogy ne lógjon a szemembe egy tincs se.Lassan kikászálódtam a jó meleg ágyamból és a nagy fehér szekrényhez léptem.Igazából minden fehér volt a szobámban csak a falon lévő kép nem.AZ tele volt színekkel, nem is igazán illet oda.Kivettem egy felsőt és egy shortot a szekrényből majd a fiókból fehérneműt és ledobtam őket az ágyra.Levettem a képet a falról és leülve az ágyra nézegettem.Teljesen pontosan emlékszem mikor készült és minek az alkalmából.Ezen még apám is rajta van...ekkor indult el egy másik városba mivel kapott egy nagyon jó munkát.Azóta sose jött haza.10 perccel az indulása után autóbalesetet szenvedett és nemsokkal rá belehalt sérüléseibe.Arcomon végig csorgott egy könnycsepp...de ez nem csak egy sima könny volt.Ebben benne volt a lelkem utolsó széttört darabja is.Miután végig szántotta arcomat államról lecsöppent és sós nyomot hagyva ivódott bele a rövidnadrágomba.A fényképet a jobb kezembe vettem és tiszta erőből a falhoz vágtam.A kép nagy zajjal vágódott a falhoz és a keret üvege egy pillanat alatt tört több száz kis pici darabra akár a lelkem az évek alatt.A földre zuhanása után lehunytam szemeimet majd turbó sebességgel kezdtem öltözködni.~Ki akarom verni a fejemből!~ez az egy gondolat ment rajtam végig többször egymás után.Felkapva a táskámat indultam ki a szobámból.Az előszobában kerestem egy papírt és egy tollat majd írtam egy levelet, hogy ha keresnek telefonon elérnek elment.Ledobva a levelet az előszobai szekrényre léptem ki a házból és elindult.Nem tudtam merre megyek csak azt tudtam, hogy minél messzebb akarok jutni.Egy idő után végre rátaláltam arra amit kerestem.Igen...közben rájöttem, hogy mi is kell most nekem.Megtaláltam azokat az embereket akiket több éve ismerek már és mondhatni ők az egyetlen barátaim.Mosolyogva léptem be a tömegbe majd megálltam Lyn mellett majd megkocogtattam a vállát.Ijedten fordult hátra viszont mikor meglátott szája füléig görbült és mosolyogva ölelt át.Én is szorosan visszaöleltem majd picit eltoltam magamtól és lenéztem rá.Nem sokkal de pár centivel lehet alacsonyabb nálam.Van köztünk egy év de ez kicsit sem látszik.Sokak szerint ha barna lenne a hajam és nem lennének rajtam tetoválások kiköpött mása lennék Merilynnek.
-Ne tudd meg milyen régóta keresünk...már féltünk, hogy valami bajod van!-nézett rám lebiggyesztett alsó ajkakkal.
-Nyugi...megvagyok csak nem volt kedvem kijönni...most viszont itt vagyok és ha lenne egy szabad kocsi szívesen mutatnám meg mit tudok!-mondtam mosolyogva ő pedig megfogta a kezemet és húzni kezdett.Áthaladtunk a tömegen majd kilépve a zsúfolt tömegből át másztunk egy magasra tett rúd alatt ami valamiféle korlát volt és a kocsik felé siettünk.
-Bon!Nézd kit találtam!-kiabált Lyn egy szőke kábé velem egykorú lánynak aki a kezéről letörölve a fekete olajat fordult meg és nézett rajtam végig.Láttam rajta, hogy felismert de nekem még mindig nem esett le, hogy kivel állok szembe.Kaptam olyan híreket, hogy elvileg más vezeti már a klubbot de azt nem hittem volna, hogy egy 17 éves lányt tettek volna meg igazgatónak.
-Már hallottam rólad...te voltál a legjobb sofőr az egész bandában.-lépett hozzám közelebb és a tiszta kezét felém nyújtotta.-Bonnie Clark!-mutatkozott be.Kezet ráztam vele de nem mutatkoztam be.Ha ismer minek mondjam el a nevem?Úgyis tudja.-Ha van kedved ez az autó készen áll egy menetre!-kacsintott egyet és felém dobta a kulcsot.Egy kézzel elkaptam majd csak néztem a fénylő kulcsot.Nem véletlenül hagytam abba régen de most olyan csalogató volt.Szorosan rázártam az ujjaimat a tárgyra majd ledobtam a táskámat az egyik padra és beszálltam a járműbe.Beindítottam a motort majd a gázpedálra lépve kihajtottam az elhagyatott autópályára ahol a start majd a cél is díszelgett.Beálltam a starthoz és figyeltem az előttem állók rajtjait.Mindegyik szépen indult el és nem is volt probléma a célbaérésekkel de nekem még mindig a magasban volt a vérnyomásom.A szívemet a torkomban éreztem dobogni és sehogy se akart alább hagyni.A testemet leginkább az adrenalin vezeti és az agyamnak se ad helyet.Mikor én következtem oldalra pillantottam az ellenfelemre.Nem tűnt ismerősnek de az autója sokkal jobb volt.Nem gond...amit tudok kihozok a sajátomból aztán kiderül mi lesz.A visszaszámlálásra a lábamat a gázpedál felé raktam majd mikor a jelző emberke lerakta a kezeit mind a ketten elindultunk...