I.fejezet

I.fejezet - Bárcsak megtörtént volna...

,,Aki látta a halált magára vigyorogni, közvetlen közelből, csak az ismerheti az életet.''

Szántó György

Zene: Imagine Dragons - Demons

Lábammal tövig nyomtam a gázt az alattam lévő őrjöngő állat pedig megindult.Hozzá voltam szokva a gyorsasághoz így szélesen mosolyogva élveztem ahogy picit belesüppedek az ülésbe.Testemet elárasztotta az adrenalin a vérnyomásom pedig az egekbe szökött.Nem volt egy túl jó autó amit vezettem sőt az ellenfelemé elég nagy előnyt adott neki és előbb is indult el mint én.Egy ideig még elöl volt majd beértem.Oldalra fordul eresztettem meg egy mosolyt a srác felé majd belém csapott a felismerés.Lyn barátja ült az ellenfélnek nevezett kocsiban.Gondolataim másfele szálltak és elfelejtettem, hogy az alattam lévő jármű bármikor megbolondulhat.Mikor végre visszatértem és előre pillantottam már csak a nagy beton kerítést láttam magam előtt.Nagyon jól tudtam, hogy bármit teszek ezen a helyzeten javítani nem tudok.Max sebességgel haladtam a beton tömb felé majd tiszta erőből csapódtunk neki.Az autó orra felgyűrődött viszont a feneke haladt tovább így egy pillanat alatt már a kerítés másik végén voltam és vágódtam összevissza míg a kocsi pörögve forgott.A másik oldalon egyszer csak kifogyva a lendületből álltunk meg a pörgésben.Mivel az ellenfelemet lehagytam így ők csak mögöttünk jöttek.Mikor lassan oldalra pillantottam miközben fejjel lefelé lógott minden belül már csak pár méterre voltak.Láttam, hogy próbál fékezni de ilyen rövid távon olyan nagy sebességből ez lehetetlenség.Elrántani nem fogja a kocsit, mert az egysávos úton az öngyilkosság lenne.Lehunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt.Vártam, hogy a két kocsi összetalálkozzon és az újabb becsapódásra tovább csússzunk a a betonon.Ha jól számoltam 3 légvétel után éreztem az első mozdulást majd utána érkezett meg a becsapódás ereje.A mellettem lévő üveg több száz darabra tört és rám hullott az ablakon pedig bejött a törött vas a kocsi elejéről.Jó pár métert csúszhattunk.Mikor végre megálltunk hallottam ahogy egy egész seregnyi ember rohan felénk.Éreztem ahogy arcomon végig kúszik egy vér csík majd a homlokomról lecsöppenve egy kisebb tócsába érkezik meg.Agyam lassan kizárta az összes emberi hangot.Nem hallottam egy sikítást se de még a kiabáló beszédet se csak egyetlen egy zokogó hangot.Könnyű volt felismerni...a legjobb barátnőm volt az.Nem láttam, hogy mi van a másik kocsiban ülő fiúval de sejtettem arra, hogy Merilyn hogyan reagált.Megöltem valakit aki ezt nem érdemelte meg.Szememet lehunytam és arcomat a vércsík mellett egy könnycsepp és végig szántotta majd belecsöppenve a vértócsába összekeveredett azzal.Ugyan csak pislogásnak szántam, hogy lehunytam a szemem de nem bírtam újra kinyitni.Lassan elhalkult a zokogás hangja is és a fájdalmaim is csillapodni kezdtek.Lassan fokozatosan halkulva eltűnt minden zaj és az összes fájdalmam is.

Nem számítottam arra, hogy egyszer még magamhoz fogok térni de ez is megtörtént...ha ezt tudtam volna bakancslistát írtam volna és ezt is kipipálhatnám.Lassan nyitottam ki a szemem majd össze is csuktam a nagy fényre.Mikor aztán a hunyorgásban megszokta a szemem a sok fényt lassan újra kinyitottam.Minden olyan túl fehér volt akárcsak a szobámban.Mivel csak a plafont és az oldalsó falakat láttam meg úgy éreztem, hogy csak egy álom volt és már keltem volna ki az ágyból mikor megéreztem a fájdalmat a karomban és a fejemben...az oldalamról nem is beszélve.Egy szisszenés kicsúszott a számon majd lassan az épp kezemmel feltoltam magam és jobban körbe néztem.Most már biztos voltam abban, hogy kórházban vagyok.Az ággyal szembe volt pár ugyancsak fehér szék és a mellettem lévő műszerek is azok voltak.Néhány ember mikor felkel a kórházban azt hiszi, hogy a mennyországban van hisz elvileg ott is minden ilyen fehér mint itt...mondhatom jól becsapják a betegeket.Pont mikor az ajtóra vezettem a tekintetem akkor nyílt ki.Először egy nővér majd az anyám lépett be.Egész csend volt addig míg a nővér ellenőrizte a gépek által mutatott információkat viszont mikor kilépett jött a pokol.

-Te meg mit képzelsz magadról?Többször is megbeszéltük, hogy többet nem mész azoknak a vadállatoknak a közelébe!-ordította el magát én pedig lehunytam a szemem és megálltam, hogy arcon köpjem a SAJÁT ANYÁMAT.Igen...igaz, hogy megbeszéltük de ő is nagyon tudja én nem olyan vagyok, hogy az ilyeneket betartom és azt is jól tudja, hogy nekem ott van az életem.Inkább csöndbe maradtam mint, hogy megszólaljak és valami rosszat mondjak.

-Válaszolj!-lépett mellém és megfogta a hajamat majd rántott rajta egyet.Halkan felszisszentem és dühtől lángoló szemekkel néztem rá.-Rendben...majd később megbeszéljük!Viszont tudd nem segítek semmit a bíróságon!Megöltél egy fiatal fiút és bűnhődni fogsz érte!-rántott egy utolsót a hajamon majd gyors léptekkel hagyta el a szobát belőlem pedig kitört a zokogás.Jó pár éve nem sírtam már és ez most engem is meglepett, hogy ennyi miatt itt zokogok.Nem tudtam eldönteni, hogy ez mi miatt is van?Amiatt, hogy tényleg megöltem a legjobb barátnőm pasiját vagy, mert lehetséges, hogy börtönbe kerülök.Úgy döntöttem betudom a balesetnek az egészet és nem adok ész éppel felfogható magyarázatot mint ahogy a normális emberek szokták.Sose voltam olyan mint a többiek...mindig is kívül álló voltam.Egy pillanat alatt döntöttem és rántottam le a kezemről minden kötelet.Fellöktem magam ülésbe és a fájdalommal nem törődve csúsztam ki a magasított ágyból.Mikor a lábam földet ért megrogytam és erőtlenül estem a földre.Csak pár másodperc kellett volna még, hogy újra lábra álljak és megszökjek ebből a börtönből mikor az orvos berontott és azonnal felkapott a földről majd az ágyra tett.Reagálni se tudtam és kaptam az épp karomba egy nyugtatót (vagyis szerintem azt mivel ilyen helyzetben azt szokták beadni) mire a begipszelt kezemmel behúztam a dokinak.Az orrát fogva esett a földre és úgy tűnt teljesen KO-s lett így újra lecsúsztam az ágyról és most vigyáztam nehogy megint megroggyak és a földön végezzem.Kiléptem az ajtón és a mosdó felé siettem.Mikor beértem becsuktam az ajtót majd öklömmel az egyik tükörbe vertem dühömben.Ahogy a tükör kis és nagy darabokra tört felötlött bennem egy ötlet.-Ha elsőre nem sikerült másodikra biztos megy...-mormoltam halkan elgondolkozva és felkaptam az egyik éles nagyobb darabot majd lecsúsztam a falnak támaszkodva a földre.-Csak csináld és ne gondolj semmire!-suttogtam és a csuklómhoz nyomtam a tükör darabot...

Prológus

'

Prológus - Autóversenyzés

''Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.,, Mario Andretti
Hope szemszöge:
Zene: Evanescence - Bring me to life

A madarak csicsergésére keltem ami mint mindig most is idegesített.A párnámat hozzá vágtam az ablakhoz és abban a pillanatban abba maradt a fülsiketítő csicsergős.A csendes levegőbe engedtem egy sóhajt majd hunyorogva nyitogatni kezdtem szemeimet.Először szorosan összezártam őket a sok fényre majd végül teljesen kinyitottam.Körbe kémleltem a körülöttem lévő környezetet, hogy ellenőrizzem ugyan ott keltem e fel ahol lefeküdtem.Mikor megbizonyosodtam benne fellöktem magam ülésbe.Kezemmel hátra túrtam a hajam, hogy ne lógjon a szemembe egy tincs se.Lassan kikászálódtam a jó meleg ágyamból és a nagy fehér szekrényhez léptem.Igazából minden fehér volt a szobámban csak a falon lévő kép nem.AZ tele volt színekkel, nem is igazán illet oda.Kivettem egy felsőt és egy shortot a szekrényből majd a fiókból fehérneműt és ledobtam őket az ágyra.Levettem a képet a falról és leülve az ágyra nézegettem.Teljesen pontosan emlékszem mikor készült és minek az alkalmából.Ezen még apám is rajta van...ekkor indult el egy másik városba mivel kapott egy nagyon jó munkát.Azóta sose jött haza.10 perccel az indulása után autóbalesetet szenvedett és nemsokkal rá belehalt sérüléseibe.Arcomon végig csorgott egy könnycsepp...de ez nem csak egy sima könny volt.Ebben benne volt a lelkem utolsó széttört darabja is.Miután végig szántotta arcomat államról lecsöppent és sós nyomot hagyva ivódott bele a rövidnadrágomba.A fényképet a jobb kezembe vettem és tiszta erőből a falhoz vágtam.A kép nagy zajjal vágódott a falhoz és a keret üvege egy pillanat alatt tört több száz kis pici darabra akár a lelkem az évek alatt.A földre zuhanása után lehunytam szemeimet majd turbó sebességgel kezdtem öltözködni.~Ki akarom verni a fejemből!~ez az egy gondolat ment rajtam végig többször egymás után.Felkapva a táskámat indultam ki a szobámból.Az előszobában kerestem egy papírt és egy tollat majd írtam egy levelet, hogy ha keresnek telefonon elérnek elment.Ledobva a levelet az előszobai szekrényre léptem ki a házból és elindult.Nem tudtam merre megyek csak azt tudtam, hogy minél messzebb akarok jutni.Egy idő után végre rátaláltam arra amit kerestem.Igen...közben rájöttem, hogy mi is kell most nekem.Megtaláltam azokat az embereket akiket több éve ismerek már és mondhatni ők az egyetlen barátaim.Mosolyogva léptem be a tömegbe majd megálltam Lyn mellett majd megkocogtattam a vállát.Ijedten fordult hátra viszont mikor meglátott szája füléig görbült és mosolyogva ölelt át.Én is szorosan visszaöleltem majd picit eltoltam magamtól és lenéztem rá.Nem sokkal de pár centivel lehet alacsonyabb nálam.Van köztünk egy év de ez kicsit sem látszik.Sokak szerint ha barna lenne a hajam és nem lennének rajtam tetoválások kiköpött mása lennék Merilynnek.
-Ne tudd meg milyen régóta keresünk...már féltünk, hogy valami bajod van!-nézett rám lebiggyesztett alsó ajkakkal.
-Nyugi...megvagyok csak nem volt kedvem kijönni...most viszont itt vagyok és ha lenne egy szabad kocsi szívesen mutatnám meg mit tudok!-mondtam mosolyogva ő pedig megfogta a kezemet és húzni kezdett.Áthaladtunk a tömegen majd kilépve a zsúfolt tömegből át másztunk egy magasra tett rúd alatt ami valamiféle korlát volt és a kocsik felé siettünk.
-Bon!Nézd kit találtam!-kiabált Lyn egy szőke kábé velem egykorú lánynak aki a kezéről letörölve a fekete olajat fordult meg és nézett rajtam végig.Láttam rajta, hogy felismert de nekem még mindig nem esett le, hogy kivel állok szembe.Kaptam olyan híreket, hogy elvileg más vezeti már a klubbot de azt nem hittem volna, hogy egy 17 éves lányt tettek volna meg igazgatónak.
-Már hallottam rólad...te voltál a legjobb sofőr az egész bandában.-lépett hozzám közelebb és a tiszta kezét felém nyújtotta.-Bonnie Clark!-mutatkozott be.Kezet ráztam vele de nem mutatkoztam be.Ha ismer minek mondjam el a nevem?Úgyis tudja.-Ha van kedved ez az autó készen áll egy menetre!-kacsintott egyet és felém dobta a kulcsot.Egy kézzel elkaptam majd csak néztem a fénylő kulcsot.Nem véletlenül hagytam abba régen de most olyan csalogató volt.Szorosan rázártam az ujjaimat a tárgyra majd ledobtam a táskámat az egyik padra és beszálltam a járműbe.Beindítottam a motort majd a gázpedálra lépve kihajtottam az elhagyatott autópályára ahol a start majd a cél is díszelgett.Beálltam a starthoz és figyeltem az előttem állók rajtjait.Mindegyik szépen indult el és nem is volt probléma a célbaérésekkel de nekem még mindig a magasban volt a vérnyomásom.A szívemet a torkomban éreztem dobogni és sehogy se akart alább hagyni.A testemet leginkább az adrenalin vezeti és az agyamnak se ad helyet.Mikor én következtem oldalra pillantottam az ellenfelemre.Nem tűnt ismerősnek de az autója sokkal jobb volt.Nem gond...amit tudok kihozok a sajátomból aztán kiderül mi lesz.A visszaszámlálásra a lábamat a gázpedál felé raktam majd mikor a jelző emberke lerakta a kezeit mind a ketten elindultunk...