Pár fontos részlet még

2014. július 20., vasárnap

II.fejezet - Ismeretlen ismerős

II.fejezet - Ismeretlen ismerős

''Ne feledd, hogy a legértékesebb régiségek a kedves öreg barátok.,,
H. Jackson Brown

Ahogy az éles tükör darab végig szántotta a csuklómon lévő vékony fehér bőrt és az alatta elbújt ereket a torkomon kijött egy sikítás.Fájt...de nem jobban az, hogy gyilkos vagyok.Miután végig ért a szilánk a csuklómon arcomon végig csúszott egy könnycsepp.Egy dolog volt benne de abból minden.A fájdalmam...lelki és fizikai egyben.Fájt, hogy miattam halt meg valaki de ebből is csak az, hogy ha ma nem jövök el otthonról mint ahogy megígértem akkor ez az egész nem történik meg.Sokan azt mondanák, így akarta a sors ezen nem változtathatok, de ez nem igaz.Ha nem lépek bele a képbe ő másik ellenfelet kap és az ugyan nem biztos de valószínű, hogy nem rontja el úgy mint én.Béna vagyok...egy olyan béna aki ezzel megölt egy ártatlan személyt.A szilánkot kicsivel feljebb újra a csuklómnak nyomtam és húztam még egy csíkot.Lenéztem a karomra ami alatt már egy nagy vörös tócsa volt.Lassan éreztem ahogy kezd elhagyni az élet.Szám kiszáradt, látásom homályosodott hallásom pedig tompult.Miközben én vártam, hogy végre vége legyen ennek az egésznek kivágódott az ajtó.Nem láttam rendesen, hogy ki jött be de azt ki tudtam venni, hogy nem nő.Még ebben a pillanatban is az volt az agyamba, hogy miért jött be ide és legszívesebben ki küldtem volna de éppenséggel mással voltam elfoglalva.Hirtelen térdelt le a bal oldalamra majd vezette végig tekintetét rajtam.Kezemet lassan fogta meg és emelte maga felé.Másik kezével nyakamnál ölelt magához és suttogott a fülembe.-Nem lesz semmi baj!-hallottam tompán és rajtam újra csak végig futott a felismerés.Ez az illat és ez a hang csak egy személyhez tartozhat.Istenem...milyen régen is láttam már...jó ha 4-5 éve volt utoljára.Azt hittem soha többé nem fogom látni...nagyon dühös volt rám és azt mondta soha többé nem akar látni.Én ebbe beletörődtem és többet nem is kerestem.Életem legrosszabb döntése volt.Akkor rontottam el az egészet, hisz legjobb barátok lettünk és én nem hallgattam rá pedig igaza volt.Igaza volt, hogy bajom lesz ebből a versenyzésből és a egész akkor folytatott életemből.Most már elhiszem, hogy csak jót akart hisz hús-vér példám van rá.Nyeltem egyet majd számat szólásra nyitottam.-Megérdemlem amit kapok!Nem félek meghalni!-suttogtam de ő csak nem engedett el.-Nem engedem...elpocsékoltam 5 évet ezek után nem hagyom, hogy csak úgy itt hagyj!-közölte erélyesen de én már csak halkan hallottam.Mintha suttogna bár ez nem volt igaz.Nyitott szemeim előtt kezdett elsötétedni a világ és szememből kicsúszott egy utolsó könnycsepp de ebben a lelkem is benne volt.Minden kiszállt belőlem én pedig csak ültem a földön és már semmit se láttam, hallottam, éreztem.Kívülről láttam a jelenetet.Láttam magamat és a fiút ahogy felettem térdel.Az ajtón orvosok rontanak be és visznek ki azonnal.Próbálnak megmenteni...ők nem tudják, hogy én meg akarok halni azért csináltam.
. . . 
 Lassan szereztem vissza eszméletemet, hallásom egyre érzékenyebb lett a körülöttem lévő zajokra és látásom is tisztulni kezdett.Szememet résnyire nyitottam és hunyorogva körbe pillantottam.Megint minden fehér volt körülöttem.A falak, az ajtó, az ágy, a takaró még a ruhám is.Ahogy egyre jobban magamhoz tértem bizseregni majd idővel sajogni kezdett a jobb kezem.Lepillantottam rá majd másik kezemmel leszedtem róla a már piros gézt.A kötés alatt két seb tátongott.Körülötte bőröm barnás volt a fertőtlenítőtől aminek undorító szaga meg is csapta orromat, elfintorodtam.Az ajtóra kaptam a fejem ami lassan, nyikorogva nyitódott ki.Először pár sötét, barna tincset láttam meg majd lassan társult hozzá egy egész arc.Barnás bőr, csoki barna kedvességet sugárzó szemek és telt ajkak amik azonnal egy széles mosolyra húzódtak mikor szemeivel rám pillantott.Legszívesebben én is elmosolyodtam volna de nem tudtam rávenni arc izmaimat.Láttam ahogy lassan belépked majd az ágyamhoz húz egy széket.A csikorgó hang amit a szék lábának találkozása a padlóval ad ki fülemnek zavaró.Egy pillanatra összerezzenek és összeszorítom szemeimet de végül kinyitom azokat és a fiúra nézek.Lassan leül mellém majd ágyamra dől és rákönyököl a matracra ami besüpped alatta.Egyikünk se szólal meg, nem érzünk rá kötelességet.Tekintetünk összeforr és folyamatosan keresgélünk a másik tekintetében valamit ami választ tud adni kérdéseinkre.
-Sose hallgatsz rám...-sóhajtott fel végül a hosszú hallgatás után.Fejemet elfordítottam tőle jelezve, hogy ezt most inkább hagyjuk, nincs hozzá erőm és kedvem se.Lassan kiegyenesedik de nem áll fel.Csak néz rám és érzem, hogy próbálja elérni, hogy nézzek rá.Úgy mint régen.Egy barátra, olyanra akit teljes szívemből szeretek.Nem tudok eleget tenni kérésének.Én már nem érzek úgy iránta.Szemeimet lehunyom majd érzem, hogy egy könnycsepp végig szántja arcomat.Hallom ahogy lassan feláll majd fölém hajol.Arcomon végig simítva törli le a sós cseppet majd egy puszit nyom arcomra és kimegy a szobából.Babán figyelem az ajtót ami lassan becsukódik utána.Elkergettem magam mellől megint.Annyit remélek, hogy nem örökre és holnap újra itt lesz.Meg akarom vele beszélni.Be akarom hozni a kihagyott 5 évet.Leginkább pedig bocsánatot akarok kérni.Amiért majdnem tönkre tettem az életét...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper! ;) Egyre jobban meggyőzöl :) Most már azt mondom, hogy várom a következő részt ;)
    Csak így tovább :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!Megpróbálom minél előbb hozni a következő részeket :)
      Boo

      Törlés